Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Anonym pince - borvalogatas.hu

A pince

Újak vagyunk itt Etyeken, frissek, ahogy a boraink is

Jó párosításnak tűnik, megmutatni azt, amit ez a vidék tud: vibráló gyümölcsösséget, zamatot és amit a család apraja-nagyja hozzátesz: fiatalosságot, nyüzsgést, pezsgést.

Etyekre a bor hozott minket. Már 2005-től ismerkedtünk a borvidékkel, az itteni borászokkal és magával a faluval, majd 2007-ben ide is költöztünk. Ismerősök és barátok sora támogatott és segített, hogy megvalósíthassuk elképzeléseinket.

 


Először 2006-ban fehér pinot noirt és chardonnayt készítettünk első pezsgőnk alapborának, ami családi és baráti körben nagy sikert aratott. Ez lendített bennünket tovább, hogy egy év kihagyással, de folytassuk, amit elkezdtünk. És megszülettek az első borok: Életjel, Frazír és Szinkópa.

A borok alapjául szolgáló szőlőket etyeki szőlőterületeink adják. 2010-ben vásároltuk meg első területünket, amelyet 2014-ben telepítettünk újra pinot noirral. A korábban a családunk tulajdonában lévő ültetvények művelését 2011-től vettük át. Így még jobban tudtunk koncentrálni az ültetvények folyamatos átalakítására, fiatalítására és a terhelés csökkentésére.
2011-2012-ben a Szent Orbán dűlőben lévő sauvignon blanc ültetvény fiatalítását végeztük el és megkezdtük az ültetvények pótlását is. Végül 2014-ben jutottunk el oda, hogy Etyeken két helyen is, a Tóra-dűlőben és az Öreghegyen 0,6 ha-on pinot noirt telepítettünk.
2016-ban újabb 0,35 ha sauvignon blanccal bővült területünk és kísérlet képp 600 tő rajnai rizlinget telepítettünk az Öreghegyen.

A névválasztás

Új, még ismeretlen családi pincészetként bajban voltunk a névválasztással. Milyen név kerüljön a pince falára, kivel és mivel azonosítsák? A pincesor nevével, a borásszal, a legjellemzőbb szőlőfajtával? Sokat gondolkoztunk, ötleteltünk, de nem találtunk elég jó nevet. Viccelődve mondogattuk egymásnak, hogy mi leszünk a neve nincs pince. Innen jött az ötlet, hogy akkor legyünk Anonym pince, amihez mindig hozzátesszük, hogy Szövényi Áron és családja, mert ez egy igazán családi vállalkozás.

A 'birtokközpont' kialakítása lépésről-lépésre

A 2006-os évjárat erjesztése és érlelése a Kecskegödör pincesorhoz közeli Sóskúti úti pincénkben történt. A 2010-es évjáratig, fahordóban, 4-5 hónap finom seprőn tartással készültek a fehérborok. A pinot noir is itt erjedt kádban és érlelődött fahordóban 11-12 hónapig. 2011-ben mikor a teljes 2 hektár családi terület művelését átvettük, nagy fejlesztésbe kezdtünk: Magyar utcai házunknál feldolgozót és palackozásra is alkalmas erjesztő teret építettünk. A fejlesztés keretében új prést, bogyózót, hűthető-fűthető koracél tartályokat vásároltunk és kiépítésre került a hűtési rendszer is. 2012-ben vettük birtokba az 1924-ben épített présházat és a hozzá tartozó pincét az Öreghegyen. Már a terület megvásárlását követően terveket szőttünk egy birtokközpont kialakításáról, de addig is kitakarítottuk a pincét és a hordós érlelést átköltöztettük a Sóskúti úti pincéből az Öreghegyre. A 2013-tól, az ANONYM IKERPINCE körül szövögetett gondolatok és ötletek 2014-ben Szövényi István építészeti koncepciója alapján kaptak kézzel fogható arcot. „A meglévő öregpince egy új ikerpárt kapott. Két pince, két domb, két tető együttese lett belőle. A két domb között sétálhatunk le a szőlőbe, a pincékbe bort készíteni. Öreg pince, új pince – melyiket szeressem? Kőfalak – betonfalak, kőboltozat – betonfödém, fahordó – acéltartály, hagyományos borkészítés – reduktív technológia – mindkettőt! A két dombon felsétálunk a dombtetőre a repülő ikertető alá kóstolni. Gyönyörű körkilátás, diófa, kandalló, tűz, galéria, finom falatok, fehér abrosz, lugas. Jó barátok – elmerengés egy pohár finom bor felett.” Szövényi István 2014 nyarán elkezdtük az építkezést, melynek munkálatai 2015 májusában fejeződtek be. Az ANONYM IKERPINCÉT 2015 június 27-én nyitottuk meg. Így borainkat télen-nyáron megfelelő környezetben kóstoltathatjuk és reméljük, hogy aki ellátogat hozzánk az Öreghegyre az ANONYM IKERPINCÉBE, egy életreszóló élménnyel gazdagodik és örökké szívébe zárja borainkat és Etyeket. 2015-ben is folytatjuk a meglévő családi területek ültetvényeinek felújítását és az Öreghegyen, az ANONYM IKERPINCE körül további területet telepítünk be szőlővel.

 

 

A szőlő

A borkészítés a szőlőben kezdődik

Olyan növényt kell nevelni, dédelgetni, ami szívesen adja ízes gyümölcseit, hogy aztán magát feláldozva, a borban új életre keljen. Az egész itt kezdődik, az élet jelével, a bogyóval.

A Frazír alapanyagául szolgáló Sauvignon blanc a saját 0,6 ha-os ültetvényről származik, az Orbán-dűlőből. Szép lankás domboldalban terem itt a szőlő, az ültetvény folyamatos öregedése miatt fiatalítását tervezzük.

A Chardonnay régi kedvencünk, már az első próbálkozásnál megismerkedtünk vele. Szép gyümölcsöket, jó savakat adnak a környék szőlői. Mi a borvidékre nem nagyon jellemző alacsonyabb savtartalmú, testesebb bort készítünk belőle. Neve Szinkópa.

A pinot noir egy virgonc, életteli fajta. Etyeken kirobbanóan gyümölcsös borokat ad, de már maga a szőlő is mutatja a későbbi bor erősségeit: a testet és a gyümölcsösséget. Míg az ültetvény egyik klónjánál a testesség a hangsúlyosabb, a másiknál a gyümölcsösség a meghatározó.

A dűlők

0,8ha Sauvignon blanc ültetvényünk van az Etyek melletti Szent Orbán-dűlőben, ahol 2011-ben felére csökkentettük a tőkék terhelését és ezzel párhuzamosan megkezdtük a tőkék fiatalítását is, átállva Guyot-művelésre. 2012-ben a tőkefejek felújításával egy időben megkezdtük az ültetvény pótlását. Melyet 2013-ban és 2014-ben folytattunk. Az ültetvény térállása 3x1,8m, 3300 tőke/ha. 0,7ha Zenit ültetvényünk a Velencei-tói melletti Pázmándon található. Térállása 3,5x2m. A Szürkebarát ültetvényünk Etyek határában, a Újhegyre-dűlőben 0,3 ha-on terül el. Térállása 3,5x2m. 0,3 ha Zalagyöngye ültetvényünk újratelepítését a Tóra-dűlőben pinot noirral 2014-ben végeztük el. Ezek a területek már régóta családi kézben vannak, de 2011-től átvettük őket, és mi irányítjuk művelésüket. A Chardonnay és a Pinot noir szőlőt továbbra is vásároljuk, míg az új telepítések termőre nem fordulnak.

A termőhelyek

Valamennyi területünk az etyek-budai borvidéken található, ahol egyedi ökológiai viszonyokkal találkozhatunk: lankás domb- és hegyoldalak, szeles fennsíkok jellemzik e tájat. A vegetációs időszak során, a gyakori napsütés és a folyamatos széljárás szárító hatása még nem jó évjáratokban is lehetővé teszi egészséges szőlő szüretelését. A fagykárok ritkák, bár az évi átlaghőmérséklet az országos átlagnál alacsonyabb. A terület csapadékellátottsága az országos átlaghoz közeli. Az altalaj és az alapkőzet jó vízháztartású területeket alakított itt ki. A talaj összetétele: meszes alapkőzet rajta lösz alapú illetve erdőmaradványos csernozjom. Mind klimatikus, mind ökológiai adottságai miatt a champagne-i borvidékhez hasonlítják.

A család

Zene és a bor, család, hangszer, játék…

A pince pótolhatatlan motorja, mely keretet ad neki, és segít értelemszerűen felosztani a sok hozzá kapcsolódó tennivalót.

 

Áron

Én felelek a szőlőért és a borokért. A szőlőmunkások nem nagy örömére időnként bele-bele kontárkodok munkájukba. Nagyon szeretek a borokkal foglalkozni, vigyázok rájuk, hogy mindenki olyannak láthassa őket, mint én.

Zsófi

Igyekszem segíteni a pince körüli teendőkben, igaz inkább a szervezésben-tervezésben jeleskedek. Sajnos az adminisztráció nagyja is rám hárul.

Dóra, Regő, Hunor, Zalán, Hajna

Még csak kóstolgatjuk a borokat, de már tudjuk, hogyan kell dugós puskával megvédeni a szőlőt a seregélyektől vagy hogyan kell a bort a vendégeknek kínálni.

Rendezés: